Czárné Ginter Lujzi

Szinte már gyerekkorom óta vonzott a keleti kultúra, a színes ruhák, a hennázás és persze a jóga. Abban az időben videó kazettáról jógáztam és könyveket olvastam róla. Akkor még nem mélyedtem el oly mértékben, mint mikor első kisfiammal voltam várandós. Elkezdtem rendszeresen jógázni és gyakorolni a különböző légzéstechnikákat. Ezek sokat segítettek a terhesség ideje alatt és megkönnyítették számomra a vajúdást is. A szülés utáni hetekben már éreztem, hogy hiányzik a jóga. Sőt rájöttem, hogy szívesen foglalkoznék ezzel komolyabban, így kerestem egy kismama és babás jóga oktatói tanfolyamot. A Padma jóga stúdióban végeztem el a kurzust 2016 tavaszán és azóta gyakorlom a hivatást. Célom, hogy minél több kismamának segítsek a szülés fizikai és lelki felkészülésében egyaránt.